A tölgyfa

Kirándulásaink során gyakran találkozunk erdeink fakirályával a tölgyfával. Ismerkedjünk meg részletesebben vele:

A hazai lombos fafajok legelterjedtebb nemzetsége. A folyók ártereitől kezdve az Alföld homoki- és szikes talajain keresztül a domb- és hegyvidékek változó termőtalajáig egyaránt jelentős szerepet töltenek be.

Gyökerük. Mélyre hatoló karógyökér.
Kérgük. Többnyire hosszanti irányban repedezett, sötétszürke, a cser kivételével csersavban gazdag.
Rügyük. Szórt állású, kúpos és barna.
Levelük. Karéjos.
Virágaik. Egyivarúak, egylakiak. A nővirágok magányosan vagy csomóban álló kis zöldes füzérkék, a hímvirágok az előző évi hajtásokon elnyúlt laza, sárga füzéreket alkotnak. Április-májusban virítanak.
Termésük. Kehely alakú, kupacsban ülő, 1-2 év alatt érő barna vagy vörösbarna makk. Sziklevelük a talajban marad.
Növekedésük. Általában lassú, ezért állományainkban idős korukig fenntartjuk őket. Tuskóról, gyökfőről és gyökérről egyaránt kitűnően sarjadzanak, ezért találunk még ma is olyan sok tölgysarjerdőt.
Fájuk. Likacsgyűrűs, színes gesztű, kemény, nehéz, a cser kivételével tartós és nagyon értékes ipari fa. Bélsugaraik szabad szemmel jól látszanak.

A tölgyfa leírása a Pallas nagylexikon szerint (képmellékletek nélkül)

(növ., Quercus, l. a képmellékletet), a róla nevezett család fája vagy cserjéje, 300 faja (hazánkban 6, de több fajvegyülék és eltérés) Ausztrália és Afrika kivételével az egész föld hegyein terem, még pedig Ázsiában 148, Amerikában 142, Európában 20-24. Afrikának nincs külön tölgye, csak néhány déleurópai terem az északi részén. Kérge repedezett, levele egynyári vagy örökzöld, emez gyakran nem öblös.

Virága egylaki, him virágja szakadozott barkává egyesül, termővirága rügyforma, de a tetején kibuvó bibeszála a levélrügytől könnyen megkülönbözteti. Termése a makk ellipszoid, tojásdad vagy hosszas, az alját pikkelyes vagy bozontos külsejü makkcsésze (l. Álgyümölcs) takarja. Az amerikai meg a középeurópai tölgyek lombhullatók, a mediterrán vidék, Kis-Ázsia és Persia tölgyei többnyire örökzöldek.

I. csoport. Egyőszi makkosak, makkjok az első őszön megérik. A) Az óvilág tölgyei őszkor lehulló levelekkel. Ilyen a mocsártölgy v. mocsárfa (kocsános tölgy, Quercus Robur L., Quercus pedunculata Ehrh.). Levele vékony, kurta nyelvü, az alján fülhöz hasonló cimpája van, egy-egy oldalán legfeljebb ötkaréju. A levélfakadással egyszerre virágzik, makkja rövidebb v. hosszabb csumára (kocsán) van fűzve, ellipszoid és deres. Törzse 50 esztendős koráig sima, később mélyen megrepedezik. Koronája nem sűrü. Karógyökere 2,5 m.-nyire hat le a földbe, oldalvást számos erős ágat bocsát, tehát mély fenekü vagy legalább tetemes mélységig átjárható talajt kiván. Legszebben tenyészik a síkságnak jó kövér, laza talaján, de agyagos friss homoktalajon is megterem, a hegyen fölfelé a következő fajnak engedi át az erdőalkotást. Alföldünknek is ez az erdőalkotó fája. Magva csak az érése után való első esztendőben, de könnyen csirázik. Sok betegsége van (napégés, korhadás, tetőaszály, rák). Egy fán sem él annyi bogár, mint a mocsárfán. Legnevezetesebb e tekintetben a gubacsdarázs (l. Gubacs). Bántja a cserebogár, a búcsus lepke, a tölgy iloncája v. lombsodrója. De csak egymásra következő több esztendei lombvesztés ölheti meg, öregebb korában nagy sarjadzó képessége védelmezi. Fájának nagyon vastag és széles bélsugara (tükra, tükörrostja) és tágas edénye van. Fakeménye világosabb vagy sötétebb pirosas szürke-barna, néha barna-fekete, a 8-13 esztendős fafehérje sokkal világosabb. Keménysége középszerü, de a sűrüsége csekély. Minden körülmény között nagyon tartós, a vizépítkezésnél meg a hajógyárban nagyon becses, de sok más módon értékesítik. Hordódongának sokat feldolgoznak. Mint tüzelő és szénégető a bükknél valamivel kevesebb értékü; kérge nevezetes cserző szer (l. Cserző anyagok), de a makkja is hasznos (makk-kávé, makkoltatás). Ültetve nevezetesebb eltérése: a tornyos mocsárfa (Qu. pyramidalis Bosc. vagy Qu. fastigiata Lam.) jegenyetermetével, a szomoru mocsárfa (Qu. pendula Lodd.) vékony csüngő vesszőkkel, sőt sallangos és tarka levelü, valamint alacsony bokorformája is van. A muzsdaly-T. v. kocsántalan T. (Qu. sersiliflora Salisb.) levele aránylag keskenyebb, vastagabb, az alja cimpátlan, de különösen a nyele megnyult, makkja csoportos, gyakran kocsántalan v. rövidcsumás, inkább tojásdad. Mintegy 14 nappal később fakad s virágzik, mint a mocsárfa, mert rendesen magasabb helyen szokott erdőt alkotni (l. még Magyar tölgy). A festő T. v. gubacs-T. (Qu infectoria Oliv.) többnyire bokor, bokrosan n, 2 m. magas, levele kurta nyelü, hosszas, fordított tojásdad. Kurta csumán 1-3 hengerded, egész 4 cm. hosszu makkot érlel. Ruméliában, Görögországban s tovább keleten Szíriáig és Persiáig terem, gubacsa nevezetes iparcikk. Rajta terem a török v. aleppói gubacs, melyet az orvosságtáros sokfélekép használ; belőle készül az aleppói tinta, valamint a fekete festék is. A hazai T.-ek közül meg a pelyhes és a bodros levelü tölgy tartozik ide (Qu lanuginosa Lam. vagy Qu pubescens Willd. és Qu. crispata Stev.). Kérgét cserzőnek használják. B) Az újvilág lombhullató tölgyei, melyeknek levele lehulláskor szint nem változtat. A gesztenye-T. (Qu Prinus L.) Észak-Amerikában nagy erdőket alkot, s acuminate DC. és monticola Mchx fajtáival együtt a fehér cserzőkérget termeli (l. a Cserző növények képmellékletén). Ilyen hasznu továbbá ott a Qu. alba L. A Qu macrocarpa Mchx makkja u. o. 5 cm. hosszu, s a makkcsésze egészen vagy a 2/3-át elföldi, ehető. C) Örökzöld T. (Qu Ilex L.). Levele kerekded vagy hosszas, épszélü vagy öblösen fogas, a visszája molyhos. A Földközi-tenger mellékének 2-4 m. magas, berzedt bokorja; makkja hosszu; a spanyol, francia, valamint Afrika északi részén is ballota néven eszik, azért Qu Ballota Desf. is a neve. Több ültetett fajtája van, kérgével cserzenek. Ide tartozik a paratölgy (l. o.). A karmazsin-T.-t l. o.

II. csoport. Kétőszi makkosak; a makk két nyáron át érik meg. A fűzlevelü T. (Qu Phellos L.) levele keskeny ellipszisforma, többnyire épszélü, fiatalon szőrös, később lekopaszodik, egynyári. Az ezüstös fűzfához hasonlít, 20 m. magas, Észak-Amerika nyugati részén nő. A Qu. nigra L. (vizi T.) csemetéjének levele öblös, a nagy fájáé épszélü, ékforma, többnyire 2 v. több esztendeig marad a fán. Észak-Amerikának nedves helyein, különösen nyugaton nő; kérge cserző. A bársonyos T. (Qu. velutina Lam., Qu. tinctoria Barts., l. a Festő növények képmellékletén) levele hosszunyelü, szárnyasan hasogatott, a visszája bársonyszőrü, őszkor barnapiros, egész 3 dm. Kérge vastag, nagyon barázdás s mint T.-citromkéreg használatos. Hasonlója a Qu. coccinea Wangenh. (skarlátpiros T.), de a levélnyele meg a középere piros, őszre egészen skarlátpiros lesz. Az Egyesült-Államokban nagy erdőket alkot, fáját Angolországba szállítják, kérgével cserzenek. A Qu. rubra L. (piros T.) levele szárnyasan hasogatott, csak fiatal korában szőrös, makkja nagy, tojásdad. Csinos fa, a Huron-tótól kezdve Floridáig és Texasig terjedelmes erdőségeket alkot; kérge nagyon sok festő anyagot szolgáltat, éppen ugy mint a gyors növésü és aprómakkos tavi tölgyé (Qu. palustris Dur.). A Qu. castaneifolia C. A. Mey (gesztenyefalevelü T.) levele lándsás, öblösen fogas, fogai sertével végződnek, kitelel. A szelid gesztenyéhez, a makkja inkább a cserfáéhoz hasonlít. 20-25 m. magas. Ruméliában, Kis-Ázsiában, Persia északi részén a Kaspi-tóig nagy erdőségeket alkot. A Vallonea-T. (Qu. vallonea Kotschy) levele hosszas, egyenetlenül fogas, a fog sertehegyü, kitelel, a visszája szőrös. Makkja nyeletlen, egyenkint nő, a csészéje majdnem egészen eltakarja; makkcsészéjének pikkelyei szétállnak v. hátra görbülnek, szálasak. Ruméliának, Görögországnak és Kis-Ázsiának meglehetős nagy fája, makkcsészéjét (vallonea, belanidia, vallonida, balonia, cupulae Quercus Aegilopidis) ezer mázsánkint szállítják Európába és cserzenek vele, de fekete festék is készül belőle. A Qu. Aegilops L. (a. m. kecskeszem-T.) tulajdonképen több fajtának a közös neve, amelyről a vallonea-makkcsészét gyüjtik. Ilyen a Qu. Graeca Kotschy Attikában, Krétán és Kis-Ázsiában (l. a Cserző növények képmellékletén), továbbá a Qu. oophora Kotschy tyúktojásnagyságu vagy nagyobb makkjával Kis-Ázsiában. E sorozatnak tagja a mi cserfánk (l. o.), mely makkját szintén két nyáron át érleli meg. A T. egyik legnevezetesebb erdei fa, az erdész is nagy gondot fordít rá (l. Csererdő).

A T. az európai népek legrégibb természetvallásos mitoszával és művelődésével szorosan összefolyik, kivált az ó-görög, etruszk, germán, kelta, skandináv és porosz népével. Dodona T.-jában, Görögország északi részén székelt a legrégibb hellén orakulum s a papok a levelének susogásából jósoltak. A rómaiak Juppiternek szentelték (arbor lovis). Az ősgallus és germán a T.-t szent fának tartotta. A tölgyest az isteneknek szentelték s az áldozatot leghatalmasabb és legmagasabb T. alatt végezték. Több szláv törzs előtt is szent volt a T. s az áldozat tüzét T.-ból rakták. Midőn a kereszténység Németország s a Keleti-tenger országai felé terjedt, több szent vén T.-t kivágtak. Geismar hires szent T.-ját (Hessenben) szt. Bonifacius vágta ki. Judea és Persia népe is nagyra becsülte a T.-t. A tölgykoszoru minden időben komoly jelkép volt. Régi időben a pap koszoruzta magát vele, de mint corona a római polgárerénynek is jutalma volt. A tölgylomb a gót díszítményre gyakorolt hatást.

Foto by Compass

ERDÉLYI JÓZSEF: A NAGY TÖLGYFA

Magányos tölgyfa állt a legelőn. Ki tudja: hány esztendős lehetett,
kérge alatt hány gyűrűvel jegyezte a nevelő nyarakat-teleket.
Magányos tölgy... Magvát a legelőre madár vagy gyermek hozta s ő kikelt,
megbirkózott a viharokkal s győzött. Alacsony, vastag derekat nevelt.
Gyökereit mélyen a földbe furta s szétterpesztette kellő kedvire.
Volt helye bőven, nem úgy mint az erdőn. Nem kellett mással vetélkednie, -
földért, napfényért, esőért, szellőért nem kellett folyton kapaszkodnia.
Nőtt egyedűl, terebélyesedett, magányosan mint a puszták fia.
Nem nőtt magasra, nem szökött az égre; de mint az ég s mint a síkság kerek:
olyan kerekké, olyan boltozottá alakították a szabad szelek.
Ágat-bogot nevelt, annyit ahány csillag az égen, lombja sűrüdött
mint a tejút, mint az éjfél homálya, a viharfelhök, a sűrű ködök.
Fának beillett volna egy-egy ága. Kerek erdő volt ő egymaga már,
egész erdőség. Ott állt egyedűl, a sík mezőben, mint valami vár;
mint egy néptörzs, amely a rengetegből a pusztát meghódítni elszakadt
és megtorpant magányosan, hiába várván a megsegélő társakat. -
Hiába várta már... Körűl az erdőt letarolták, feltörték az ugart.
Csak ő maradt meg a legelő szélén, állva tovább is minden zivatart.
Egyesegyedűl ő kapott kegyelmet, árnyékáért talán, vagy mert a föld,
a legelő a községé - közös volt s árnyéka nem a szántóföldre dőlt.
Állt mint egy bálvány és élt mint az élet. Törzse nem odvas, minden ága ép;
fagyöngy ha meg is telepedett rajta, soká nem bírta erős nedüjét
s nyomán itt-ott mint megfojtó marok, leütő ököl, egy-egy göb meredt
s azért úgy rémlett, hogy nagyon haragszik s minden arrajárót megfenyeget...
Nem féltek tőle. Alátelepedtek fáradt kapások, aratók, a dél
szúró napja elől; alája állt, derekában herével a szekér.
Lehajló ága lovat legyezett, tövén a korsó vize hűs maradt...
Pihentem én is, kóbor kisgyerek, hivogató zöld sátora alatt.
Később, bogárgyüjtő diákkoromban, fel is másztam szarvasbogár után;
de megjártam: csípős hangyáival hamar megtelt minden darab ruhám.
Szálltam le gyorsan, vetkőztem sietve, ráztam ki a cserhangyák özönét...
Később, midőn már bajszom ütközött, megsugtam néki egy leány nevét;
megsugtam néki, hogy fáj, fáj a szívem, mert elmegyek s arcát nem láthatom...
Ő megértett, velem sóhajtozott s úgy meghatotta ifju bánatom,
hogy sirt, - barázdás-kérges öreg arcán szivárgott és folyt, folyt a könny alá...
Vagy búcsuzott tán? - Tudta, hogy tövére fejszét köszörűl az irígy halál?!...
...Oda voltam soká, nagyon soká. Onnan jöttem vissza, ahol sokan
megpihentek mindörökre, - ahol a halál éles fejszével rohan
s erdőket irt virágzó emberekből... Kerestem gyermek, diákkoromat,
emlékeit az első szerelemnek, - a nagy tölgyfát a szabad ég alatt... .
Nem volt az már, azaz csak volt. - Kivágták s helyében tátongott egy nagy üreg,
nagy seb a földben s a földből kiálltak a vereskérgü szakadt gyökerek,
mint odakünn a granáttépte földből a roncsolt, véres lábak és karok. -
Fejfát ácsoltak belőle talán s rávésték, méltán, hogy hősi halott...

további elérhetőségeink