A Gerecse 

A Gerecse-hegység hazánk és a megye egyik legfontosabb madárélőhelye, nemzetközi súlyát mutatja, hogy az úgynevezett IBA (Important Bird Aeras) területek közé tartozik(HU15). Kiterjedése közel 30.000 hektár. Tengerszint feletti magassága 130-634 méter. Jellemző élőhelyei: erdők, és facsoportok (70%), gyepek (10%), mesterséges élőhelyek (15%), bokrosok (5%). Földhasználat: erdőgazdálkodás (70%), honvédelem (30%), mezőgazdaság (20%), turizmus és üdülés (10%). Veszélyeztető tényezők: intenzív erdőgazdálkodás, túltartott vadállomány, madarak zavarása. Védettség: részleges (8617 ha tájvédelmi körzet).

A Gerecse egy alacsony dolomit és mészkőhegység a Tatabánya és a Duna között. Az alacsonyabb részeken gyertyános tölgyes, a magasabb helyeken szubmontán bükkös, a lejtőkön karsztbokorerdők, sziklagyepek, és -az enyhébb esésű helyeken - lejtősztyepprétek, pusztagyepek találhatók. Erdőgazdálkodás, honvédelem, szántóföldi növénytermesztés, szőlő- és gyümölcstermesztés, turizmus a legfontosabb emberi tevékenység.

A hegység elsősorban az erdőlakó madárfajok, különösen a ragadozómadarak védelme szempontjából fontos. Az intenzív erdőgazdálkodás a legfontosabb veszélyeztető tényező. A hegylábi területek nagy részét ma már mezőgazdasági művelésbe vonták, ami korlátozza a ragadozómadarak táplálkozási lehetőségét. A még megmaradt gyepek is veszélyeztetettek a legeltetés felhagyása miatt.

Geomorfológiai bemutatás

A Tatai törésvonal, a Zsámbéki-medence és a Duna között elterülő hegyvidéki tájképet foglaljuk össze Gerecse néven. A Gerecse a Magyar-középhegység nyugati vonulatának, a Dunántúli-középhegységből annak is Dunazug-hegységcsoportjából a legnyugatibb tájegysége. 850 km2 kiterjedésű. Legmagasabb csúcsa a 634 méter magas Gerecse. A hegység 8 617,4 ha-ja 1977 óta védett (Gerecsei Tájvédelmi Körzet), 5 terület fokozott védelem alatt áll. Természetes határai északon a Duna, nyugaton a dunaalmási-tatai törésvonal és az Által-ér völgye, délen a Tata-bicskei törésvonal. Keleti határvonala nem különül el élesen. A Dorog-piliscsabai völgy és a Zsámbéki-medencét övező dombsor alkotja a lehatároló tájmorfológiát. A hegységet nyugatról a Győr-Tatai-teraszvidék löszös, szelíden lankás, észak-dél patakvölgyekkel tagolt tája övezi. A határoló peremterületekre és a hegységtől északra elterülő Duna menti-(szlovák) alföldre az intenzív mezőgazdasági tevékenység jellemző, nagy kiterjedésű monokultúrákkal, kevés erdővel, viszonylagosan sok halastóval. A keleti peremvidékének határa elmosódottabb földhasználati megközelítésből is. Enyhe dombokkal tagolt rétek, legelők, mezőgazdasági földek váltják egymást ugyancsak kevés erdővel. A dombsorok között víztározók és völgyzárógátas halastavak kerültek kialakításra az elmúlt évtizedek vízrendezési tervei megvalósulásaival. A hegységet délről, nyugatról és északról erősen iparosodott és urbanizálódott körzetek szegélyezik (Tata- Tatabánya-Bicske- térsége, valamint a Duna-menti agglomeráció Lábatlannal, Nyergesújfaluval, Tokoddal, Doroggal), mely kihatással van a régió általános környezeti állapotára. A Gerecse-hegység tagolása: Nyugati-Gerecse, a kapcsolódó tatai-síksággal és Nyugati-dombvidékkel; A Központi-Gerecse, a csatlakozó héreg-tarjáni és tardosi medencékkel; Keleti-Gerecse, a kapcsolódó keleti-dombvidékkel, bicske-zsámbéki medencével.

Geológiai, domborzati viszonyok

A Gerecse háromszög alakú röghegység, mely aprólékosan feldarabolódott és ferdén kibillent mészkő és dolomit (felső triász) rögök sorozatából áll. Kicsiny rögei keleten meredek, keletről nyugatra enyhén lejtenek, négy nagy vonulatokban rendeződve csaknem merőlegesen futnak ki a Dunához. A hegység tipikusan gyűretlen röghegység, mely az egyes orogén mozgások hatására összetört, s a törések mentén süllyedések, illetve kiemelkedések jöttek létre. Az egyes kiemelt rögök ma is magasan a fiatal medence üledékkel kitöltött völgyek és medencék fölött helyezkedik el, általában ÉD-i irányú elrendeződésben. A medencék és magas fekvésű lösszel vannak kibélelve. A kibillent rögök keleti oldala lankás, míg a NY-i DNY-i oldal meredek falu, kopárak és gyér növényzetű vegetáció borítja platószerűen. Ez az úgynevezett, mely tipikusan a Gerecsére jellemző a "Gerecse típus" (Korpás E.). A felszínt karsztosodó kőzetek építik fel, a külsô lepusztulás lassú. A Gerecse keleti oldalára jellemző középkori mészkőrög szerkezete belesimul az újkori agyag és lösz rétegbe. Az ÉD-i rögsorozatot elválasztó medencéket D felé egy keresztirányú rögsorozat zárja le (Szállás-hegy, Nagysomlyó). Délen, a Gallai árok szűk, nagyrészt tektonikus völgyén túl az alaphegység rögei csak kisebb foltokban jelennek meg, melynek közeit medence üledék tölti fel. Itt emiatt a tektonikai kép korántsem olyan szembetűnő, mint az északi rögsor esetében.

Éghajlati tényezők

Az éghajlatot egy adott földrajzi helyen a sajátos topográfiai viszonyok helyileg módosítják, így a tájon belül is eltérő éghajlati viszonyokkal találkozunk, s a Gerecse tájrészleten belül is eltérőek a csapadék viszonyok. A hegység elhelyezkedéséből adódóan, az időjárási megfigyelések szerint, a térség csapadékát adó frontok zöme a Tata-Szár vonalon halad végéi, gyakran szárazon hagyva a tatabányai, déli kitettségű hegyoldalakat. Néhány jellemző éghajlati paraméter:Átlagos évi csapadék: 604 mm Csapadék április-szeptember között: 345 mm Téli hőmérsékleti átlag: 2.8 Co fok Téli hőmérsékleti minimum: -13.9 Tavaszi hőmérsékleti átlag: 12.5 Nyári hőmérsékleti átlag: 18.5 Évi hőmérsékleti átlag: 9.5 Januári középhőmérséklet: -1.4 Júliusi középhőmérséklet: 20.4 (Ez utóbbi a terület déli, délnyugati kitettsége miatt magasabb az átlagnál.) Két hőmérsékleti átlag különbsége: 21,8 A terület átlag napfény tartalma: 1980 óra A téli napok száma átlagosan: 23-35 nap Zord napok száma: 10-18 nap

Talajviszonyok

Az erdőgazdasági táj területén, a talajképző tényezők hatására, legnagyobbrészt az erdőtalajok alakultak ki, azonban az erózió következtében jelentős területet foglalnak el a váztalajok. A löszön képződött sötét színű erdőtalajok közül a humuszkarbonát talajok és a rendzinák találhatók, melyek sekély termő réteggel és magas ph (8-as ph) értékkel rendelkeznek.

Növényföldrajzi jellemzése

A Gerecse-Pilis-Budai hegyek a Dunántúli középhegység (Bakonyicum) flóravidék pilisi flórajárását (Pilisense) képezi. Erdőtársulások tekintetében a középhegység alacsonyabb helyein cseres-tölgyesek, feljebb gyertyános-kocsánytalan tölgyesek a zónális társulások. Bár a csapadék mennyiség elegendő, annak évi eloszlása és egyéb éghajlati elemek kontinentális jellege nem teszi lehetővé a zónális bükkösök kialakulását, elterjedését. A tájban bőve van ugyan bükk, mely azonban mikroklimatikus mészkő alapkőzettesten és északi kitettségében, tehát extrezónálisan fordul elő. Gyakori az elegyes karszterdő letörpült bükkel és virágos kőrissel. Ez átmenetet jelent a területen található legmelegebb mikroklimájú karsztbokor erdő erdőtársulás felé. A táj őshonos fajtái közül a fenyők hiányoznak, valamint az ezüsthárs és szelídgesztenye. Rajtuk kívül valamennyi lombos fafajunk előfordul. A hegység endemikus reliktum növénye a magyar földi husáng.

Hidrogeológiai adottságok

A főleg triász karbonátos kőzetekből felépülő Gerecse-hegység nyugat és észak felé, a Kisalföld medencéjének irányában nagy törésvonalak mentén a mélybe süllyed. A hegység peremén még felszínen lévő mészkőképződmények már 1000 méter körüli mélységben találhatóak. A lezökkenő karbonátos rögök egy-egy tagja sasbérc jelleggel azonban még a felszínen van illetve annak közelében van Tata és környékén. A hegység karsztos felszínén beszivárgó víz az erózióbázis szintjén bővizű forrásokban bukkant a felszínre. Scheuer Gyula vizsgálatai szerint a források a Keleti-Gerecse, majd a Központi-Gerecse felől fokozatosan áttevődtek a Nyugati-Gerecsébe, az erózióbázis változásának megfelelően. Jelenleg a Nyugati-Gerecse a fő megcsapoló helye a területnek. Tatán igen bővizű források fakadtak. Pl.: Fényes forrás (20000 m3/nap). A tatabányai, oroszlányi és dorogi bányászat tevékenységének hatására a karsztvízszint nívó a 80-as évek elejéig fokozatosan, de drasztikusan apadt (115 mBf-ig). Napjainkban a karsztvízszint fokozatosan áll helyre a szénbányászat válságának, és a csapadékosabb időjárásnak hatására. Várható a régen elapadt források újraéledése

A Gerecse madárélőhelyeinek bemutatása

A hegység morfológiai, földtani-talajtani és meteorológiai adottságai a különböző "madár-élőhelyeinek" kialakulására és eloszlására kedvező hatással voltak. Ezen változatos élőhelyek jelentős és fajban gazdag ragadozómadár-állomány kialakulását vonzották magukkal. Úgy gondolom, az egyes fajok elterjedésének megértéséhez hasznos információval szolgál az egyes - ragadozóink számára legfontosabb - biotópok bemutatása.

Mészkő- és dolomitrögök erdő állományai: A meredek keleti és lankás nyugati hegyoldalak kitettsége a kialakult vegetációban kettősséget mutat. Természetes erdőtársulások a Gerecsében már nincsenek, viszont természetközeli állományok még szép számban fellelhetők. Az északi oldalon extrazónális, helyenként zónális bükkösök és magas kőris, hárs elegyerdők, míg a nyugati, délnyugati és hegytetőkön tölgyes, cseres és molyhos-tölgyesek biztosítanak alkalmas és egyben nyugodt, zaklatásmentes fészkelést féltve őrzött ragadozómadár-fajainknak. Veszélyeztető tényezők: időjárás, erdészeti munkák, vadgazdálkodás, túrizmus.

Pados sziklafalak: Nincsenek a hegység területén sziklatornyok, viszont a pados sziklafalak ugyancsak több ritka fajnak nyújtanak kiemelkedő jelentőségű és értékű élőhelyet. Legszebb, legértékesebb és legismertebb előfordulásai: Természetes alakzatok: Tarjáni Pes-kő; Bajóti Öregkő; Tatabányai Szédítő; Héregi Fehér-kő. Felmerülő problémák: túrizmus, vadgazdálkodás, erdészeti munkák, kedvezőtlen időjárás hatása, cserjésedés, illegális kereskedelem.

Kőbányák: Az ember civilizációs igényeinek kielégítése során másodlagos élőhelyeket teremt. E sajátos biotópok, a kőbányák felhagyott bányaudvarai. Ezek az élőhelyek ugyanakkora jelentőséggel bírnak, mint a fentiekben említett pados sziklafalak, melyek legféltettebb kincsei a hazai természetvédelemnek. Jól ismert példái Pisznice, Kecskekő, Sárkánylyuk, Kis-Gerecse és az Eménkes bányái. A fészkelő, telelő, és éjszakázó fajok számára jelentős, pl.: kerecsensólyom Falco cherrug, kövirigó Monticola saxatilis, holló Corvus corax, uhu Bubo bubo(fészkelő), vándorsólyom Falco peregrinus, hajnalmadár Tichodroma muraria(telelő).

Mesterséges sziklafalak: tatabányai Keselő; tardosi Bánya-hegy; lábatlani Sárkánylyuk. A veszélyeztető tényezők is azzal a mércével mérhetőek, mint a fentiekben már említett természetes sziklai alakzatok: túrizmus, bánya rekultivációs munkák, vadgazdálkodás, erdészeti munkák, kedvezőtlen időjárás hatása, illegális kereskedelem.

Sziklagyepek: Ez talán a legveszélyeztetettebb növénytársulása a Gerecsének. Jellemzően az Asszonyhegy, Nagy-Teke, Nagy-Pisznice és a Kis-Gerecse említhető, ezek az élőhely szempontjából sem elhanyagolható társulások. Jelentős táplálkozóterületek (magas denzitása az egyes hüllő fajoknak) illetve fészkelőhelyek (kígyászölyv Circaeetus gallicus, bajszos sármány Emberiza cia). Három jellemző veszélyforrással bírnak a fenti élőhelyek a Gerecsében: vadgazdálkodás, túrizmus, erdészeti munkák.

Karszt-bokorerdők: Jellemzően csak néhány területen figyelhető meg, így Kis-Gerecse, Som-hegy és a baji Lábas-hegy. Teljesen más fajokkal találkozhatunk, és egyben magasabb denzitás érték jellemzi az itt előforduló énekesmadár karakterfajokat. A társuláshoz erősen kötődik egyik fokozottan veszélyeztetett ragadozómadár-fajunk a kígyászölyv Circaeetus gallicus. Veszélyeztető tényezők: túrizmus, erdészeti munkák, vadgazdálkodás, kedvezőtlen időjárás hatása.

Löszlegelők, kaszálók és rétek: A hegyláncok közeit lösszel fedett medencék töltik ki, de a peremterületek is vastag lösztakaróval fedettek. Ezeken a területeken kialakult sztyepprétek, lösz pusztarétek és ennek degradációjával létrejött löszlegelő a hegység legfontosabb éléskamrái fészkelési időszakban a nemzetközileg is jelentős természeti értékű ragadozó madarainknak. Legértékesebb- eddig ismert és feltárt- rétek és legelők Gombás-puszta, Szénzsát-rét, dunaszentmiklósi és tarjáni legelők. Réteken helyenként még szépszámú populációval képviselteti magát fokozottan veszélyeztetett kisemlősünk: az ürge Citullus citullus, mely a parlagi sas Aquila heliaca és a kerecsensólyom Falco cherrug fő táplálékállata. Veszélyeztető hatások: mezőgazdasági munkák, legeltetés és taposás hiánya, erdészeti munkák, áramütés.

Mezőgazdasági területek: A Gerecsére jellemző XX. századi tájképi arculat kialakításában a mezőgazdasági területek is jelentős szerepet kapnak. A hegység ragadozómadár állománya is ok-okozati összefüggésben áll e területekkel (lucernatábla, szántó, gyümölcsös, stb.). Ezen területek periodikusan vonzzák az egyes fajokat. Szántás, aratás, kaszálás, több éves lucernatábla feltöltése, stb. Egyben jelentős élelem és veszélyforrás is a madarakra. Pl. vegyszerezés (hatása csökkent), magasfeszültségi oszlopsor (áramütés), kaszálás (hamvas rétihéja fészkelési időben) A Gerecsét északról övező mozaikszerű élőhely típus, melynek megőrzése megyei kötelezettség, jó és szép példája lehetne a természetközeli gazdálkodásnak. Mozaikszerű élőhely: mezőgazdasági tábla, lucernás, legelő és rét. Ennek az élőhely komplexumnak a kialakulásában nem az észszerűség, hanem a kényszer dominált. Egyszerűen a terület talaj erózióveszélye miatt nem került sor a gyepek feltöltésére. Veszélyeztető tényezők: mezőgazdasági munkák, áramütés, vadgazdálkodás, mérgezés, lelövés.

Patakvölgyek: Nem jellemzők a nagy kiterjedésű patak-völgyek a hegységben Viszont annál változatosabb élőhelye a fészkelő madárfajoknak. Veszélyeztető tényezők: túrizmus, erdészeti munkák, vadgazdálkodás, vizek minőségének változása, kedvezőtlen időjárás hatása.

Nagytétényi SE. Túrabot Természetjáró Szakosztály,  1225 Angeli út 64.   

további elérhetőségeink