2022.02.19. Nagy-Hideg-hegy

2022.02.19. Nagy-Hideg-hegy

Ember tervez… az időjárás meg mindent átír… Nos, ezen a napon majdnem arra jártunk ahogy a kiírásban elterveztük, kivéve a Foltán keresztet és a kilátót! Mivel nagyon nagy szél volt, és a Foltán keresztnél szerettünk volna piknikezni (amit csendben megjegyzek, azon sok alkalommal, amikor arra jártunk mindössze egyszer sikerült csak), ezt most is be kellett látni, hogy nem fog működni (most sem). Ezért újraterveztük napunkat és Nagy-Hideg-hegyet vettük célba, mivel fent a turistaházban oly mindegy, hogy egy leves mellett fúj-e kint a szél vagy sem. És különben is… ott sokkal régebben jártunk mint a Foltán keresztnél. Aztán úgy gondoltuk, ha visszaérünk Királyrétre még az új kilátót is meglátogatjuk. Az utunk ahhoz képest, hogy az év első túrája volt, jól indult, ugyanis a szintemelkedés 622 m volt. Az első lépések után rögtön egy forralt borral indítottunk a Fáradt Vándorban és csak ezután melegedett be a lábunk. Szépen lassan felcaplattunk a turistaházhoz – ahová még nemrég járt a turistabusz – és már Magas-Taxnál “akkora forgalom volt, mint Pesten az Üllői úton” (SJ). Az utolsó párszáz méteren mindenhonnan turisták bukkantak fel, a hegytetőn a turistaház fullon, a terasz is tele, a kajáért kígyózó sor. Viszont láthatóan újak a nyílászárók, és a legutóbbi ottjártunkkor még egy vödörbe csepegett víz a beázott plafonról – megszüntetve. Jó volt látni a burjánzó turista életet, és még jobb volt a meleg levest kanalazni. Aztán ebéd után fel a csúcsra, kis gyönyörködés a táj szépségében, majd az északi sípályán irány lefelé. Hosszú, hosszú köves úton. Leérve benéztünk a bajdázói kőfejtőbe és a Bajdázó-tóhoz. Ez legalább megmaradt az eredeti tervünkkel összhangban. Ja! És legalább a Bajdázóban volt víz! Mert a királyréti horgásztóhoz érve szomorú látvány tárult elénk: leeresztett, iszapos meder, ami csak hűlt helye volt a hajdani romantikus víznek, ahol még esküvői fotókat is készítettek (a gát tönkrement, javítani nem tudják, a víz elszivárgott – ezt a helyiektől tudtuk meg). A tó kapujára ugyan az van írva, hogy átépítés/ felújítás miatt zárva, de ki tudja mikor lesz rá keret, ugyanis magánkézben van…

Innen már pár percre voltunk autóinktól, és mivel indulni kellett, meg a sötét is nyakunkon volt, a kilátót kihagytuk (sajnos). Egyszer majd visszajövünk csak kilátózni, hajtányozni, meg a szépen felújított terepet felmérni. Akkor talán sikerül a Foltán-keresztnél is a piknik…

Klassz bemelegítő túra volt! Köszönjük, hogy velünk tartottatok!

Létszám: 9 fő

Megtett táv: 15,1 km (igen, el kell keserítselek titeket, valóban ennyi, lemértem, vsz a sok apró lépés miatt számolt többet az okos alkalmazás)

2021.12.05. Évzáró túra

2021.12.05. Évzáró túra

Gyönyörű, havas évzáró túránk volt december 5-én a Mátrában. Sem előző napon, sem másnap nem volt olyan szép fehér a táj, mint akkor. Két részre osztott túránkon először Kazárról indultunk a riolit tufa lelőhelyére, ami pont a hófehér táj miatt kevésbé volt látványos. Piknik helyett a Nemtiben lévő Túrista Panzióban “ebédeltünk” (bárkinek bátran ajánljuk), majd még du.3-kor “felszaladtunk” a Lánykő sziklához, amikor szürkületben, hóesésben lépdeltünk. 

Köszönjük a sok érdeklődést, fekete Boszorkányunk jól van, másnap az orvosi beavatkozás után már szépen tudta használni a sérült lábát.

Köszönjük, hogy velünk tartottatok!

Létszám: 9 fő

Megtett táv: 9 km

2021.11.06-07. Vend-vidék/ Gombász hétvége

2021.11.06-07. Vend-vidék/ Gombász hétvége

November első hétvégéjét töltöttük az ország legnyugatibb településén, Felsőszölnökön – de igazából még attól is nyugatabbra, mert már a falun kívül voltunk, egy hajszálnyira Ausztriától. Ebben a két napban a gombáké volt a főszerep. Gombavizsgáló szakértőnk Gyula, már az első percben gombász szakavatott szippantással megjósolta, hogy mi várható az előttünk álló 2 napban… bejött. Bár a termések nagy része amit találtunk túlérett, csigarágott, sérült, öreg volt (kevés ehető és feldolgozásra alkalmas egyedet találtunk) tanulni kiválóan alkalmasak voltak.  Találtunk érdekes, nagy és kifejezetten szép gombákat. Sokat tanultunk a fajtáikról, tulajdonságaikról, élőhelyükről. Első napon több gombikát találtunk, akkor kifejezetten egy “lődörgős, keresgélős” túrát tartottunk az osztrák határ közelében, második napon pedig a hármas (magyar-osztrák-szlovén) határhoz túráztunk. Ezúton utólag is külön köszönjük Gyulának a jelenlétét és segítségét, hogy elkalauzolt minket ebbe a különleges világba és nem hagyta, hogy amatőrként összeszedjünk mindenféle bolondgombát. Továbbá mindenkinek köszönjük, hogy velünk tartottatok!

Létszám: 10 fő

Megtett táv összesen: 14 km

 

2021.10.10. Bükk/ Damasa-szakadék

2021.10.10. Bükk/ Damasa-szakadék

Ismét nagyon szép időnk volt… Reggel Bánhorvátiban találkoztunk, majd kiindulópontnak a Lázbérci víztározó parkolóját választottuk, hogy ne 3 km aszfaltúttal kezdjük a napot. A víztározó ÉK-i partján sétáltunk végig, utána a Három-kő-bérc kilátópontról csodálatos, a Bükk hegységre jellemző táj látványa fogadott minket, ahol kicsit elidőztünk a nézelődéssel. A Damasa-szakadék felső pontjánál megismertük Bodó Pál és Damasa Rózsika tragikus, szerelmes legendáját, majd leereszkedve meggyőződtünk annak mélységéről is. Kalandos barangolás és némi létramászás után a túra legvégén tudtunk piknikezni a borpincék mezejének aljában, majd Bánhorvátiból indultunk haza. Köszönjük, hogy velünk tartottatok!

Létszám: 9 fő

Megtett táv: 14 km

2021.09.11. Kevély-hegyi gerinctúra

2021.09.11. Kevély-hegyi gerinctúra

Nyári szünetünket követő első túránkon még a nyarat idéző melegben és szikrázó napsütésben túráztunk ezen a hétvégén a Kevély-hegycsoport sziklaszirtjein. Csillaghegyről indulva először a Róka-hegy alatt vezetett utunk, ahol egy szomorú látványt nyújtó, kiapadt – hiába nem rég felújított – forrás mellett haladtunk el. Az első kaptató után először Ürömre értünk, ahol a település szélén a polgárőrök rendezvényébe botlottunk. Pilisborosjenő felett már az Ezüst Kevélyen haladva megmutatkozott a hegyről a lenyűgöző kilátás a környéki településekre és a fővárosra. Szinte egész utunk során folyamatos panoráma kínálkozott végig az Ezüst Kevélytől a Nagy-Kevélyen át a Kis Kevélyen is egészen a Mackó barlang elágazásához vezető ösvényig. A Nagy Kevélyről lehetett látni az Egri Csillagok c. film forgatási helyszínét is, az egri vár kifejezetten erre épült másolatát is a völgyben. A Kevély-nyeregben tartottuk piknikünket. A Mackó barlanghoz vezető meredek, sziklás, bokát és térdet nem kímélő szakaszon igencsak figyelni kellett, hogy hová lépünk. A Pilis egyik legjelentősebb és legnagyobb barlangjánál ismét megpihentünk egy rövid időre, és ekkorra szinte már mindenki vize elfogyott, így nagyon jól esett, amikor már Budakalász határába érve találtunk egy csapot és tudtunk inni. Végül kellemesen elfáradva tértünk vissza autóinkhoz.

Köszönjük, hogy velünk tartottatok!

Létszám: 9 fő

Megtett táv: 16,6 km