2023.05.21. Börzsöny/ Szt.Mihály-hegyi kilátások

2023.05.21. Börzsöny/ Szt.Mihály-hegyi kilátások

A Szent Mihály hegy Zebegény és Nagymaros között helyezkedik el a Duna bal partján, a Börzsöny legdélibb képviselője. Vulkanikus tömbje alatt kerül a Duna, ez alkotja a Duna-kanyart. Ezen a napon itt, a Duna feletti szakaszon fogunk számos kilátásban gyönyörködni, ugyanis két kilátót és számos kilátópontot fogunk érinteni. Zebegényből indulva a 2014-ben épült Kós Károly kilátó után a Julianus barát kilátóba jutunk túránk elős negyedében. Ez jelentős szintemelkedés, de legalább hamar túl leszünk rajta… A Julianus kilátó után sem kell lemondanunk a csodaszép panorámáról, ugyanis kimerészkedünk a hegy oldalába, és elmegyünk az Ördög-hegyen keresztül a Remete-barlangba (a Remete-barlang a Duna másik oldaláról, Dömös hajóállomás és a Prédikálószék környékéről kitűnően látható fent a hegyoldalban, és biztosan sokan gondoltátok már azt, hogy milyen jó lenne oda felmenni…). A barlangokhoz vezető út merdek, egyes helyeken nem vízszintes, hanem rézsútos, ferde ösvényen halad, ezért kellő fegyelemmel és figyelemmel járható! Emiatt kizárólag a lábat jól fogó, zárt túracipőben illetve bakancsban kell jönni! A barlangnál ismét fantasztikus kilátás vár, majd ezek után még a Zebegénybe visszavezető úton is lesz alkalmunk bámészkodni.

Tartsatok velünk!


Találkozó: 2023.05.21. vasárnap 9:00 Zebegény, vasútállomás túloldalán a Petőfi téren, a Galéria cukrászda előtt. Találkozó helyszine

Tömegközlekedéssel: Budapest, Nyugati pályaudvarról 8:08-kor induló Szob felé közlekedő Z70 jelzésű vonattal Zebegényig. 8:57-re ér Zebegénybe. Innen az aluljárón áthaladva a Petőfi térre érkezünk, az állomástól 80m. Teljes áru mentjegy ára: 1.120 Ft/fő 


Túravezető: Szenczy Ágnes

Útvonal: Zebegény, Petőfi tér – Kós Károly kilátó – Málna-völgy – Lóczi pihenő – Világos-rét – Julianus barát kilátó – Szent Mihály nyereg – Szent Mihály hegy – Ördög-hegy -Ördög gerinc – Remete barlang (piknik) – Dobozi orom – Borostyán-kő – Kittenberger út – (Ernő forrás) – Zebegény, Petőrfi tér.  Útvonal megtekinthető itt. 

Táv: 12 km, szintemelkedés: 623 m (közepes/nehéz túra)

Ezen a napon sütögetést tervezünk, sütögetnivalót hozzatok magatokkal!


Visszaérkezés: délutáni órákban
Költségek: utiköltség, egyéb nem várható
Ajánlott felszerelés: túrázásra alkalmas lábbeli, időjárásnak megfelelő réteges öltözék, sapka/kendő, naptej, szúnyogriasztó, enni/ innivaló, sütögetnivaló, távcső, fényképező, túrabot, GPS.

Jelentkezni a hozzászólásokban, a turabot@gmail.com -on, a FB profilon vagy a 20/ 480 9842 számon lehet!

Mindenkit szeretettel várunk!
További info: 06-20/480-9842

A zebegényi Kós Károly-kilátó mesés panorámája » I Love Dunakanyar  Remete barlang, Hegyes-tető

 

2023.05.01. Bakony/ Patak-party

2023.05.01. Bakony/ Patak-party

A Bakony nyugati felébe érkeztünk, hogy Farkasgyepűről indulva először eljussunk a különleges Csurgó-kúthoz. Innen a Köves patak medre mellett haladva, többször átkelve rajta értünk el egy meseszép virágzó medvehagyma-mezőre, ahol meg kellett állnunk egy kis gyűjtögetésre. A Köves patakot elhagyva egy vadászház aljában, kis tavacska mellett pihentünk meg. Ettől kezdve a tervünk többször is változott. A kiváló vizű Ödön forrásnál kigondolt pikniket át kellett helyeznünk, mivel a pihenőnél sokan voltak. Reménykedtünk benne, hogy a Katalin-forrásnál is lesz alkalmunk piknikezni, de sajnos nem volt. Kerestünk egy félreeső tisztást, ahol egy kis tűz mellett elfogyasztottuk az ebédünket. Sajnos a Bitva patak mellé nem tudtunk eljutni, mert a Döbrönte határában lévő erdő magánkézbe került, így lekerítették a túristautat is. A piknik után felkpaszkodtunk a Bitva feletti legelőre, majd a fennsík jellegű legelőn végighaladva csodás kilátás nyílt észak felé. Innen már a szántóföldeken keresztül jutottunk le Bakonyjákóra, ahol a nap végére visszatértünk a “sárga útra”. Ezzel a Bitva-patak teljesen kimaradt, ezért későbbiekben ide még szeretnénk visszatérni. Köszönjük, hogy velünk tartottatok!

Létszám: 9 fő

Megtett táv: 18,3 km

További képek hamarosan…