A csapadékos időnek köszönhetően már október elejére meghirdetjük a gombász túrát a Cserhátba, Garáb környékére. Az elmúlt évekhez hasonlóan, idén ősszel is tartunk egy kifejezetten ilyen jellegű programot, ahol nem csak gyűjtjük a gombákat, hanem tanulunk is róluk. Ebben lesz nagy segítségünkre a csapat hivatalos gombavizsgáló szakellenőre, aki a túra végén megnéz minden begyűjtött egyedet, és megbeszéljük a talált fajokat is. A gombász túrát megpróbáljuk összekötni a helyszínhez közeli Isten tenyere (vagy Sors Keze – ki hogy ismeri) kilátóval is, ahová szintén tervezünk ellátogatni. Ez a kilátó is az Országos Kéktúra útvonalán van, ahonnan csodálatos panoráma tárul elénk a Cserhát lankáira. Isten tenyerének megtekintése a talált gombák mennyiségétől és a gombászásra “felhasznált” időtől függ. A nap végén beülünk a híres-nevezetes Bableves Csárdába, ahol elfogyaszthatunk egy/vagy több különlegesen finom bablevest.

Kérjük a túratársakat, hogy lehetőség szerint a gombáknak (szellős, fonott) kosarat hozzon mindenki, ebbe gyűjtsék, mert a nejlonzacskóba tönkremennek, összetörnek, értékelhetetlenné válnak az egész napos “bedunsztolás” következtében. Nem is nagyon elegáns és nem szakszerű nejlonba szedni!

A gombászunknak kis hozzájárulást szoktunk gyűjteni, amiért szakértelmét, fáradtságát (és benzinjét) szánja ránk. Ehhez 1800 Ft/fő összeggel kérünk készüljetek!

A túrára előzetes bejelentkezés szükséges okt.1. 9:00-ig! a lent megadott elérhetőségek egyikén!

Tartsatok velünk!

Amennyiben ezen a napon nem tudunk gombászni (nagyobb eső vagy hiábavaló túra), akkor tartalék napot iktatunk be 1 héttel később 10.09-re! Amennyiben 2-án megvalósul a túra, nem lesz 9-én is!


Találkozó: 2022.10.02. vasárnap, 9:00 Garáb, Petőfi u. (még pontosabb helyszín hamarosan)

Tömegközlekedéssel: Mivel Bp.-ről 11:15-nél korábban nem lehet Garábra érni, ezért telekocsis rendszerben utazunk. Akinek van szabad helye, kérem jelezze, közzé teszem. (a telekocsit attól kezdve nem a túravezető, hanem az utasok beszélik meg a sofőrrel és egymással)


Túravezető: Mészáros Gyula

Útvonal: Garáb – Tepke-kilátó – Garáb (- Isten tenyere kilátó) – Bableves csárda

Táv: 5-15 km (a talált gombamennyiségtől és az Isten tenyere kilátó megtekintésétől függően) Útvonal megtekinthető itt. 

Ezen a napon sütögetést nem tervezünk, ezért megyünk a csárdába.


Visszaérkezés: Garábra 17h körül
Költségek: nem várható
Ajánlott felszerelés: Gombászós kosár, bicska vagy kiskés, pár lap újságpapír, túrázásra alkalmas lábbeli, időjárásnak megfelelő réteges öltözék, esőkabát, innivaló, távcső, fényképező, túrabot, GPS.

Jelentkezni a hozzászólásokban, a turabot@gmail.com -on, a FB profilon vagy a 20/ 480 9842 számon lehet!

Mindenkit szeretettel várunk!
További info: 06-20/480-9842