A szeptemberi esős idő meghozta kis csapatunknak a várva várt gombász túrára a sok szép termést. Még a nap is kisütött, pedig 1 nappal korábban még javában dőlt az égi áldás. A Cserhát lankái közt bandukolva találtunk “őzlábat”, “galambot”, “kígyót” és “rókát” is (mármint a gomba fajtából), májgombát, fafülgombát, tinórut, korallgombát, döggombát, tarlógombát és még sok fajta megjegyezhetetlen nevű, illatos és büdös, különböző állagú, kicsi és nagy, ehető és nem ehető, mérges, színes és mindenféle jópofa gombát. Sajnos vargánya nem volt. Hivatásos gombaszakellenőrünk egyesével végignézte a gyűjtött egyedeket, és (ismét) kimerítő tájékoztatást nyújtott nekünk amit mi – minden alkalommal – próbálunk megjegyezni, de kevés az, amire fél év vagy egy év után is emlékszünk (ezért ezt még sokszor kell gyakorolni 🙂 ). Ezúton is köszönjük Gyulának az előadását, valamint azt, hogy segítette a túránkat szakértelmével! Megtartottuk az idei évi “Gombaszépségverseny”t is, amin János nyert, mert több dobogós helyezett gombája neki volt. A program első felével időben végeztünk, így maradt időnk az Isten tenyere kilátóhoz is felmenni. Még a kilátóhoz vezető úton oda-vissza is szedegettük a gombákat, így mindenkinek jutott otthonra az asztalára is. Aki pedig nem bírta ki hazáig, az a Bableves csárdában csillapíthatta éhségét egy finom levessel/ étellel. Nem csak bablevest, hanem stílusosan vargányalevest is ettünk – ha már vargányát nem találtunk…
Köszönjük, hogy velünk tartottatok!
Létszám: 15 fő
Megtett táv: 4,5 km
Legutóbbi hozzászólások