FIGYELEM! A hétvégén CSAK 1 NAPOS TÚRA lesz SZOMBATON!!!
Mivel a kijárási korlátozás nem került eltörlésre, csak módosítva lett éjfél és hajnali 5 óra közötti időszakra, így sajnos csak a rövidített – 1 napos – túra kerül megrendezésre!
Szerencsére viszont az eddig zárva tartó Sasbérci kilátó május 1-én kinyitott, tehát legalább a bejutás megadatik nekünk, hogy a csodás palócföldet és a szelíd dombokat fentről szemlélhessük meg. Ide maszk biztosan fog kelleni a többi túrista miatt!
A Herencsényből induló túránk is izgalmas, szép útvonal lett volna, sort fogunk keríteni arra is, hogy az év valamelyik napján pótlólag megszervezzük azt a kört is! Szóval senki ne aggódjon, ha szeretett volna a Palócok Nagykeresztjéhez eljutni, mert – habár kicsit várni kell még -, idén még az is bekerül a programba!
(Eredeti szöveg: 2 napos hétvégénk alkalmával Palócföldre látogatunk. Herencsényből indulva felmegyünk a Palócok Vigyázó Nagykeresztjéhez, majd utána a Cserhát lankáin első napunk végére a Sasbérc csúcsi kilátóba (és szálláshelyre) érkezünk. Amennyiben nem tudunk a kilátóban aludni, úgy sátorozni fogunk ott helyben. Erről az érintettek tájékoztatva lesznek időben. Ha a kijárási korlátozás marad és nem tudunk ott éjszakázni, akkor egynapos rövidített túrát fogunk tartani szombaton Bujákról!)
Tartsatok velünk!
A koronavírus és a hatályos rendelkezések alapján, minden túránkon CSAK 10 FŐ vehet részt! Ezért érdemes minden túrára szándékozónak a jelentkezését leadni, mert 10 főnél lezárjuk a csoport létszámát!
Részvételi szándékot kérjük jelezni a bejegyzés aljában lévő elérhetőségek egyikén!
Létszám betelt, már ne jelentkezz!
(Résztvevők: 1. Sz.Sándor, 2. Sz.Ágnes, 3. H.János, 4. M.Ágnes, 5. S.Bettina, 6. P. Máté, 7. T. Judit, 8.M.Zoltán, 9.M.Anikó, 10.P.Adrienn) – a névsort a jelentkezések alapján frissítjük
Találkozó: 2021.05.08. szombat, 9:15 BUJÁK Kossuth L. u. és Szent Márton u. kereszteződésénél lévő játszótér
Tömegközlekedéssel: két átszállás és késői érkezés miatt telekocsis rendszerben. VAGY: Pásztóig kell eljutni, ott felveszünk és viszünk magunkkal tovább kocsival, visszafelé ugyanez: Pásztón kirakunk, onnan lehet tömeggel hazautazni. (ha valaki ezzel élne, kérem időben szóljon – ezt max.2 főnek tudjuk felajánlani – Sz.Ági) Pásztóra eljutni: 07:40-kor Stadion autóbusz pu.-ról volánbusz (1020/3 számú) indul Salgótarján felé. Pásztó, bejárati út megállóba érkezik: 08:49-re. Teljes árú menetjegy: 1830 Ft/fő/út
Felhívom mindenki figyelmét, hogy a telekocsis rendszer önszerveződő, nem a túravezető szervezi, hanem a résztvevők kell felkeressék egymást!
Túravezető: Szenczy Ágnes
Útvonal: Buják – Kálvária-hegy – Egidus forrás – Sasbérc, kilátó (piknik) – Kis Mész-hegy – Bujáki vár – Buják
Táv: 14 km, szintemelkedés: 408 m, közepesen nehéz túra. Útvonal megtekinthető itt.
A túra során pikniket tervezünk, sütögetnivalót hozzatok magatokkal!
Visszaérkezés: sötétedésig
Költségek: útiköltség, egyéb nem várható
Ajánlott felszerelés: Túrázásra alkalmas lábbeli, időjárásnak megfelelő réteges öltözék, esőkabát, innivaló, hideg élelem, sütnivaló! Távcső, fényképező, túrabot, GPS.
Jelentkezni a hozzászólásokban, a turabot@gmail.com -on, a FB profilon vagy a 20/ 480 9842 számon lehet!
Mindenkit szeretettel várunk!
További info: 06-20/480-9842
Legutóbbi hozzászólások