A Dinnyési-fertő a Velencei-tó nyugati részéhez tartozó “szelet”, amely nádassal, zsombékkal benőtt igazi madárparadicsom. Ezen a helyen a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság (továbbiakban: DINPI) madárrezervátumot hozott létre egy látogatóközponttal együtt. Számtalan madár állandó, költő és/vagy telelő helye ez. Márciusban a kócsag motoszkálását, fészekrakáshoz való készülődését, énekesmadarakat, vadludakat, több réce fajtát, szürke gémet, rétisast, és a fertő állandó lakóit figyelhetjük meg.
A COVID miatt sajnos egyelőre nem mehetünk be a DINPI által lezárt területre, a szabadon járható és kijelölt túraútvonalon teszünk egy kört.
Tartsatok velünk!
Részvételi szándékot kérjük jelezni a bejegyzés aljában lévő elérhetőségek egyikén!
A koronavírus és a hatályos rendelkezések alapján, minden túránkon CSAK 10 FŐ vehet részt! Ezért érdemes minden túrára szándékozónak a jelentkezését leadni, mert 10 főnél lezárjuk a csoport létszámát!
FIGYELEM!! MASZK HASZNÁLATA KÖTELEZŐ!
Mivel nagy az érdeklődés a 03.13-i túrára, így csoportbontás lesz, és 2 csapatot fogunk indítani! Ennek értelmében 20 főig lehet jelentkezni!
CSOPORTOK LEZÁRVA! – már ne jelentkezz!
1-10 főig résztvevők: 1.Sz.Ágnes, 2.Sz.Sándor, 3.H.Timi, 4-5.Gy.Kata+1fő, 6.V.Márta, 7.G.Inez, 8-9-10.A.Éva+2fő
11-20 főig résztvevők: 11. K.Netti, 12.S.Bettina, 13.P.Adri, 14.Cs.Vera, 15.Sz.Judit, 16.M.Ágnes, 17.H.János, 18-19.H.Réka+1fő
Találkozó: 2021.03.13. Szombat 9:00 Dinnyés, Vasútállomás (parkoló)
Tömegközlekedéssel: Budapest, Déli pu.-ról 8:10-kor 4532 sz. személyvonat indul (Székesfehérvár felé) Dinnyésig átszállás nélkül. (Felszállni lehet még: Kelenföld 8:16, Érd alsó 8:26, Tárnok 8:30). Érkezés Dinnyés állomásra: 8:55. Teljes árú menetjegy: 1120 Ft/fő
Túravezető: Székely Sándor, Szenczy Ágnes
Útvonal: Dinnyés vá. – Madárdal tanösvény – Elza major – Dinnyés vá. Útvonal megtekinthető itt.
Táv: 14,3 km. Szintemelkedés: 35 m, közepesen nehéz túra
Sütögetés nem lesz!!!
Visszaérkezés: sötétedésig
Költségek: útiköltség, egyéb nem várható
Ajánlott felszerelés: Túrázásra alkalmas lábbeli, időjárásnak megfelelő réteges öltözék, (sapka, sál) esőkabát, innivaló, hideg élelem! Távcső, fényképező, túrabot, GPS.
Jelentkezni a hozzászólásokban, a turabot@gmail.com -on, a Túrabot Természetjáró Csapat FB profilon vagy a 20/ 480 9842 számon lehet!
Mindenkit szeretettel várunk!
További info: 06-20/480-9842
Legutóbbi hozzászólások