Budapesti csapatunkkal ritkábban jutunk el a Bükkbe, mivel egynapos túrákhoz messze van ez a hegység. Éppen ezért ezen a napon két helyre is ellátogatunk, mivel eredeti terveinkben a szomolyai kaptárkövek szerepelnek és e mellé még belefér egy másik izgalmas helyszín is. Először bejárjuk a kaptárköveket, majd átmegyünk kocsival Cserépfaluba, ahonnan egy kisebb túrát is teszünk a Mész-patak, Mész-tető környékén.

Tartsatok velünk!

Részvételi szándékot kérjük jelezni a bejegyzés aljában lévő elérhetőségek egyikén!


Találkozó: 2020.11.07. Szombat 9:00 Szomolya, Mária tér (Kisboldogasszony templomnál)
Tömegközlekedéssel: csak két átszállással, korai indulással lehet Budapestről, akkor is csak 9h utáni érkezéssel. Ezért is kérjük a jelentkezést, mert telekocsis rendszerben utazunk!

Túravezető: Szenczy Ágnes


Útvonal: 1 kör: Szomolya – kaptárkövek – Nagyvölgy-tető kilátó – Szomolya. Útvonal megtekinthető itt

2.kör: Cserépfalu, Látogatóközpont Bükk déli kapu – Suba-lyuk barlang – Ökörütő völgy – Mész-patak szurdok (piknik) – Mész-tető – Borjúkút – Kőpor-lyuk (Nóta-aréna) –  Cserépfalu – Látogatóközpont. Útvonal megtekinthető itt

Táv: 4,2 + 10,6 km – közepes/nehéz túra. Szintemelkedés: 109m + 291 m

A túra során pikniket tervezünk, sütögetni valót hozzatok magatokkal!


Visszaérkezés Cserépfaluba: délután/ sötétedésig
Költségek: útiköltség, egyéb nem várható
Ajánlott felszerelés: Túrázásra alkalmas lábbeli, időjárásnak megfelelő réteges öltözék, esőkabát, sapka, (sál, kesztyű) innivaló, hideg élelem, sütnivaló! Távcső, fényképező, túrabot, GPS.

Jelentkezni a hozzászólásokban, a turabot@gmail.com -on, a FB profilon vagy a 20/ 480 9842 számon lehet!

Mindenkit szeretettel várunk!
További info: 06-20/480-9842