Egy héttel korábban a kevés csapadék miatt elhalasztottuk a gombavadászatot. Most eső volt, a hőmérséklet jó volt, így nekiindultunk… Katalinpusztán a kirándulóközpontból indulva először feköszöntöttük szeretett Józsi bácsinkat. Ezt követően szélnek eredtünk, hogy a jó zsákmány érdekében jól megszedjük mindenféle finomsággal kosarainkat. Pár óra múlva az óriások pihenőjénél kipakoltuk az összeszedett terméseket. Nos, ma inkább tanultunk mint ettünk ebből a gyűjteményből, de szerencsére volt nálunk sütögetnivaló, így nem maradtunk éhen. Gyula minden féle-fajta gombát alaposan bemutatott nekünk, amit utólag is köszönünk neki! (aminek persze a felét sem tudtuk megjegyezni 🙁 ) Tartottunk gomba-szépségversenyt is, aminek győztese Zsolt és Évi lila pókhálósgombája lett. Gratula! A gombák mellet okvetlenül meg kell említeni a Gyadai réten nyíló millió Őszi Kikericset, amik felejthetetlen látványt nyújtottak mindenkinek aki élőben ezt láthatta. Amíg a szem ellátott csak a kis rózsaszín-lila virágok mindenhol… (megjegyzem én már sokszor jártam ezen a réten a kikerics virágzásakor, de ilyen intenzívnek még sosem láttam – a szerk.)

Köszönjük, hogy velünk tartottatok!

Létszám: 14 fő
Megtett táv: 5,8 km