Havi arhívum: november 2016

2016.11.13 Vitány vár és egyéb szépségek

Ismét igazán kegyes volt az időjárás velünk. Előző nap az országban sokfelé havazás, eső, hideg szél tombolt, ezen a napon viszont csodás napsütés és kellemes idő várt minket a Vértesben. A régi Birkacsárda előtti parkolótól indultunk, első megállóhelyünk a tavaly újonnan átadott Körtvélyesi kilátó volt. S lám, milyen kicsi a világ, találkoztunk gombász ismerősünkkel Gyulával, aki szintén errefelé gyűjtögetett. Mi is szedtünk egy jó adag gombát, sajnáltuk is, hogy nem a nap végén futottunk össze, hogy átnézhesse a zsákmányunkat. A kilátó után az erdei temető mellett haladtunk tovább a Béla forráshoz, amelyet szépen felújítottak. Vize nem iható. A Béla forrást követően látogattuk meg a Vitány-várat, amely a szikrázó napsütésben és a kék égbolt előtt méltóságteljesen állt a hófehér rom falaival és toronymaradványával. Ennyi idő távlatában is érezni lehetett azt az eleganciát, amelyet szebb időkben képviselhetett. A várat csak a kék jelzés felől lehetett megközelíteni (a zöld sáv jelzés felől a zöld rom jelzés lekerítve), és omlásveszélyre valamint az építési területre figyelmeztetők vannak kihelyezve. Ennek ellenére igen sok túrázóval találkoztunk, akik el és bementek a várba, így ezen felbátorodván mi is megtettük ugyanezt. Örömmel tapasztaltuk, hogy míg kb. 10 évvel ezelőtt 1 Ft-ért eladó volt a vár, most (talán akik 1 Ft-ért megvették) felújítási munkálatokat kezdeményeztek. A várlátogatás után elhaladtunk a Szent László és Rockenbauer Pál emlékfája előtt, így kora délutánra értünk a szintén nagyon szépen felújított Szép Ilonka forráshoz, ahol megejtettük szokásos piknikünket. A helyben tartózkodás kissé lehűtött minket, de a Macska bükkre felkapaszkodva kimelegedtünk. Körtvélyespusztán bekukkantottunk az erdei kis kápolnába, majd a Mária-szakadékon keresztül sötétedésre értünk vissza a telihold kíséretében autóinkhoz. Köszönjük, hogy velünk tartottatok!

Létszám: 6 + 1 fő

Megtett táv: 14,4 km

DSC00946

2016.11.13 Vértes/ Vitány vár és egyéb szépségek

Tovább

2016.10.30-11.01 3 napos OKT a Bükkben

Amikor hosszú hétvége adódik egy évben, akkor biztosan több napra útra kel kis csapatunk. Nagy szerencsénk volt most is ebben a pár napban a ragyogó napsütéssel, a kellemes hőmérséklettel és a csodálatos őszi színekkel. Minden klappolt egy jó hangulatú őszi túrához, amelyhez hozzájárult a jó társaság és az összehangolt feladatmegosztás. A Bükk igazán szépséges arcát ismét megmutatta arany és bronz színű erdeivel, narancsos napsütésében lehulló leveleivel, csodás napfelkeltéjével és nyapnyugtájával. Azért a nehézségekről se feledkezzünk meg: a csipkés emelkedők, lejtős oldalak és a nagy meredekségek hegysége a Bükk, de a látványos sziklaszirtjeiről elénk táruló kilátás, a csodás barlangjai, ősfái és számos természeti adottsága minden nehézséget feledtetnek. Több 900-as csúcsáról fantasztikus kilátásban volt részünk a Három-kőről, Tar-kőről és a Pes-kőről. Összefoglalva elmondható, hogy emlékezetes 3 napot tölthettünk legmagasabb hegységünkben amiben minden benne volt ami egy szép őszi túrához tartozhat. Köszönjük, hogy velünk tartottatok!

Létszám: 8 fő

Összes megtett táv: 58 km

DSC00712

2016. november
h k s c p s v
« okt   dec »
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930  

Kérés a regisztrációhoz

Mivel az oldalt több alkalommal feltörték, ezért kérjük azokat, akik újonnan regisztrálnak, hogy felhasználónévként magyarul jól értelmezhető nevet használjanak! Köszönjük!

Online lista

8 látogató van online
2 vendég, 6 bots, 0 felhasználó