Havi arhívum: november 2015

16.01.16 Túrabotos Klubdélután

Tovább

15.12.05 Évzáró túra a Nagy-szénásra

Tovább

15.11.08 Csévharaszt/ Ősborókás

 

Reggel ködös, nyirkos időben találkoztunk Csévharaszton a buszfordulónál. Az Alföld északi részére eső település “erdeje” és környéke pozitív csalódást okozott a beültetett növényeknek köszönhetően. Az ősborókásban kezdtünk, ami sajátosan érdekes tájképet nyújt az ide látogatónak. Útközben kökényt majszoltunk és szedegettünk mindannyian. Megtudtuk, hogy a tartós szegfű kizárólag csak Magyarországon, azon belül is a Duna-Tisza közén él, de sajnos a virágot ősz lévén látni nem láttuk. A borókásból kiérve fenyő, tölgy, akác erdők sokasága telepítve a homok megkötésére és a fa feldolgozására. Sajnos a selyemkóró (papagájvirág) ezen a területen is hatalmas teret hódított már magának. Kényelmes, homokos, vízszintes volt a terep, dél tájban a nap is kisütött, így elsétáltunk a pótharaszti középkori templomromhoz, majd itt fogyasztottuk el ebédünket is. Lovas fogatból két félével is találkoztunk. Visszafelé vezető utunkon meglátogattuk Balla Károly sírhelyét. Köszönjük Józsi bácsinak az ötletet, valamint, hogy velünk tartottatok!

Létszám: 6 + 2 fő

Megtett táv: 12 km

DSC04508

 

 

 

2015. november
h k s c p s v
« okt   dec »
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30  

Kérés a regisztrációhoz

Mivel az oldalt több alkalommal feltörték, ezért kérjük azokat, akik újonnan regisztrálnak, hogy felhasználónévként magyarul jól értelmezhető nevet használjanak! Köszönjük!

Online lista

6 látogató van online
2 vendég, 4 bots, 0 felhasználó